Hibahatáron belül

Hibahatáron belül

A Struktúra

2015. október 15. - E.Z. Anakilodi

Ez a blog azért jött létre mert a "Struktúra" felkért arra, hogy hozzam létre. Lehet másokat is felkértek erre, de ezt nem tudom. Dehát mi is az a "Struktúra"? Ez leegyszerüsitve egy olyan cég (vagy cégek) amely tudomásom szerint már rég Magyarországon is tevékenykedik. Nevét és címét nem közölhetem, mert nem tudom, de ha tudnám is akkor is mindegy lenne, ha megírom vagy sem, hiszen állandoan változik és mire megjelenik a blogon már talán más lesz.

Tudomásom szerint az egész "Struktúra" kizárolag elemzésekkel foglalkozik. Tanácsokat nem ad, nem kér csak éjjel-nappal, jól rosszul de elemez. Mindent elemez, sportot, politikát bármit amit elemezni lehet. Ezeket az elemzéseket a kedves olvasó nap mint nap olvashatja különböző szerzők tollából (billentyűzetéből). Azt nem tudom, hányan az elemzők közül tudják, hogy ők a "Struktúrának" dolgoznak, de biztos van pár ilyen csak nem mondhatják el. De a nagy többségük nem tudja csak azt, hogy egyik vagy másik cégtől kapja a fizetését.

Én abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy ezt tudom. De semmi mást nem tudok ami konkrétan a céghez kapcsolodna, kizárolag a "Struktúra" architektúrájába nyerhettem betekintést és az ott lévő metainformációkból tudok egyet mást a felépítéséről.

Ezen infók alapján azt látom, hogy a "Struktúra" sok kisebb részből áll amiket  "Parciális struktúrá"-nak hívnak. Lehet van ennek is egy cégen belül használt hivatalos neve, de ezt nem ismerem, csak a rá hivatkozó diagramok engednek erre következtetni. Amúgy mindegy is, mert ha ismerném is lehet már megváltozott azóta, ezért kár lenne leírnom. A "Parciális struktúrá"-t ezentúl röviden csak "Parcsut"-nak hívom.

Ugyanakkor elnézést kell kérnem, hogy néha cégként hivatkozom a "Struktúrá"-ra, mert ez nem egy cég, hanem cégek, szervezetek vagy egyéb szerveződési formák sokassága.

Szóval én egyik ilyen Parcsutnak a tagja vagyok aki többek között hibahatár elemzésekkel fogllakozik. Bármiben amit a Parcsut eseménykeresői úgy értékelnek,  hogy hibahatárt lehet köréje vonni és azt ki is lehet elemezni azt kielemzésre bocsájtják a különböző szakértők felé. 

A szakértő ezután megírja az elemzését és ezt a Parcsut lokális aktorjaii feldolgozzák (vagy sem) és kiadják vagy továbbküldik a globális Parcsutnak újraelemzésre.

Ez a blog a különböző hibahatárokról szoló egyes elemzéseket fogja bemutatni különböző aspektusokból közelítve, de a kényes infromációkat mindig egy kriptográfiai átalakítón keresztül jeleniti meg.

 E.Z.

Az alapok

Az önellentmondás elkerülése végett, rögtön leszögezem, hogy a szögek egyszer kiesnek a helyükről, tehát amit ma mondok azt holnap vagy talán még aznap simán megcáfolhatom vagy egyszerüen ignorálom és így ellentmondásban keveredhetek saját magammal. Szóval erre számítsatok a továbbiakban, ha egyáltalán lesz ilyen.

A blog úgy fog felépülni, hogy minden kérdésre válaszolni fogok amelyek a témához kapcsolodnak. Az is előfordulhat, hogy kimerítő válaszokat adok olyan kérdésekre amelyek csak felületesen érintik az alapkérdést de ebben az esetben ne várjatok el túlzott alaposságot, mert bizonyos területeken nem vagyok szakértő, mindenhol máshol igen. Higgyétek el ilyen, széleskörű szaktudást amit egyes témákban birtokolok, nem könnyű elsajátitani középtávon főleg rövidtávon.

Viszont lesznek kérdések amikre nem válaszolok mert lehet nem lesz időm, vagy egyszerüen a kérdés komplexitása meghaladja tudásomat. A kérdés komplexitásának hiánya is lehet egy indok amiért nem tudok majd válaszolni mert az egyerűség csapdákat rejthet amibe nem szeretnék belesétálni.

Most áttérnék a blog tényleges témájára a hibahatárok elemzésére. Ez lesz a blog állandó témája is, és minden vélemény hibahatáron belül vagy azon kivül fog mozogni. Ezt úgy kell elképzelni mint egy nagy, dinamikusan müködő rendszert ami rejthet hibákat. Egyes szerplőnek (aki lehet személy vagy valami más körülírható tulajdonságokkal rendelkező objektum) az adott hiba végzetes lehet (pl. belehal vagy megsemmisül) de egészébe véve ez a veszteség vagy hiba nem ingatja meg a rendszer mükődését. Tehát hibahatáron belül van.

 

Ma egyelőre ennyi.

E.Z.

süti beállítások módosítása